2012-ben nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott Baksai Laci a Rallye2 bajnokságában. Aszfalton szinte mindig szenvedett, folyamatosan kiesett technikai gondjai miatt, de murván, Aradon például abszolútat tudott nyerni, Ladával. 2013-nak egy alaposan átfésült és felújított autóval vágnak neki, ahol az abszolút bajnoki cím helyett a remények szerint a kategória aranyérméért csatáznak majd új navigátorával, Kása Ferenccel.
Hírek
-
2013.03.27. 13:13
Harsányi Zsolt Tokay Lászlóval a jobbján tért vissza 2012-ben a Baranya Kupán. Itt még keresték a közös nevezőt a navigátorral, de Tatabányán már be is söpörték a Rallye2 abszolút győzelmét. Idén ők lesznek a TMC Rallyesport harmadik versenyzőpárosa. Zsolttal beszélgettünk a tervekről. -
2013.03.17. 09:21
-
2013.03.15. 12:43
A tegnapi Erdei Zoltánnal készült interjúnk Pénzes Zsolthoz, a rallye szakág vezetőjéhez is eljutott, aki meglepetten olvasta a beszélgetés sorait. Amellett, hogy válaszolni szeretett volna az elhangzottakra, örömmel állt rendelkezésünkre az Eger Rallye-val kapcsolatban is, mivel a manapság oly népszerű legnagyobb közösségi portálon kritikus bejegyzések kezdtek el keringeni az előzetes és nem végleges nevezési lista láttán. Pénzes Zsolttal beszélgettünk. -
2013.03.14. 12:25
A Rallye2 A/6 géposztályának 2011-es bajnoka jót is mondott meg nem is. A 2012-es egyetlen Rallye2-es versenyéhez viszonyítva dupla annyit láthatjuk majd idén, de ez még mindig csak két futam lesz. Tehát örülünk is meg nem is. Zoli beszélt a részletekről a Racing.hu-nak. -
2013.03.08. 18:54
-
2013.02.24. 13:01
Grózinger Zsolt nem okoz idén sem meglepetést, legalább is azon a téren, hogy továbbra is gazdagon égeti majd a gumit a hazai pályákon, viszont technikai téren nem kis változás lesz a csapatnál. A kezdetekről és a jövőről is faggattuk Zsoltot. -
2013.02.20. 22:40
Time is money - ahogy az angol mondaná. Ha nem érsz rá eljönni de érdekel a téma, vagy csak pusztán kíváncsi vagy mi történik a Sportok Házában akkor kattanj ránk! A Racing.hu-n élőben követheted az eseményeket. -
2013.02.18. 12:54
A Magyar Profi Drift Bajnokság szervezője, azaz a Drifting.hu csapata 2013-ra olyan menüt állított össze a drift szerelmeseinek, mely után mindenki megnyalja majd a tíz ujját. -
2013.02.04. 19:01
Az Intéző Bizottság elé terjesztett versenynaptár tervezet az alábbiak szerint módosul.


